SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

Plébániai önkéntesek bécsi kirándulása

2017. május 13.-án, a fatimai jelenések 100. évfordulóján mintegy kilencvenen indultunk a plébániai önkéntes segítők számára szervezett buszos kirándulásra és zarándoklatra Bécsbe, Ausztria fővárosába. A nap folyamán megnéztük Bécs belvárosának nevezetességeit, köztük a Hofburgot, a Stephansdómot és gróf Széchenyi István szülőházát is. Délutáni programként a császári család egykori nyári rezidenciáját a schönbrunni kastélyt vettük célba. Kirándulásunk idei apropóját az adta, hogy a nap végén részt vettünk egy a fatimai jelenések 100. évfordulójára rendezett szertartáson a Franziskanerkirche-ben (Ferences templom) és az azt követő zarándokmeneten a Stephansdómig. Ezen a napon avatta szentté Ferenc pápa Jácintát és Ferencet, a fatimai jelenések két, még gyermekkorban elhunyt, tanúját.


Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a plébánia valamennyi segítőjének az áldozatos munkájukért. 
Külön köszönet Vránich Istvánnak az idegenvezetésért és a látnivalókkal kapcsolatos érdekes előadásokért! 
Isten áldása kísérje életüket!

 

 

 

 

 

 

(GALÉRIA)

H. Cs.

 

vissza


  • Hirdetések

    ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP

    ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP

    Szent Imre templom felszentelésének 20. évfordulóját augusztus 19-én 10.00 órakor hálaadó szentmisében ünnepeljük.

  • Közösségi hírek

    ELSŐÁLDOZÁS - BÉRMÁLÁS

    ELSŐÁLDOZÁS - BÉRMÁLÁS

    Húsvét 6. vasárnapján 50 elsőáldozó volt a Gárdonyi Géza Ált. Isk., a Lackner Kristóf Ált. Isk. és a Tóth Antal Iskola hittanosai közül. Dr. Pápai Lajos 2017. június 3-án szolgáltatta ki a bérmálás szentségét fiataljainknak.