SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

Ihletett pillanatok - Madarassy István kiállítása

Augusztus 19-én változatos rendezvénysorozattal ünnepelték a soproni Szent Imre-templom felszentelésének huszadik évfordulóját. A meghívott vendégeket és a közel háromszáz hívőt Kálmán Imre atya az ünnepi szentmisét követően egy nem mindennapi tárlat megnyitójára invitálta. Madarassy István ötvös- és szobrászművész – aki 1997-ben, a templomszentelésre készítette el a tabernákulumot, a keresztelőmedencét, a gyertyatartókat és az örökmécsest – a jubileum alkalmából 26 szentföldi útirajzzal és egy vörösrézből hajlított, különleges képpel örvendeztette meg a jelenlévőket. A művésszel a megnyitót követően beszélgettem.

Az elmúlt húsz esztendőben a szertartások alkalmával több ezer hívő csodálhatta meg a tabernákulumot, a keresztelőmedencét, a gyertyatartókat és az örökmécsest. Ki kérte fel Önt annak idején, hogy alkotásaival széppé tegye a soproni Szent Imre-templomot?

A lehetőséget festőművész barátomnak, Somogyi-Soma Lászlónak köszönhetem. A jó barátság hozzájárult ahhoz, hogy a veje – Balázs Mihály - által megtervezett templomba felkérés alapján ezeket a műveket elkészíthettem. Ez is a – megnyitón már említett - ihletett pillanatok közé tartozott, amikor ezeket az opuszokat a Szent Imre-templomba elhelyezhettem húsz évvel ezelőtt. Köszönettel tartozom ugyanakkor Turner Lajos atyának, akkori plébánosnak, akinek segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg mindez.

Úgy tudom, Róma különösen fontos szerepet tölt be az Ön életében.

Valóban. Összesen négyszer jártam az Örök városban. Először 1968-ban, amikor egy régészeti tanfolyamon vehettem részt. Második alkalommal az öcsémmel utaztam, s akkor a Szent Péter-templomban elmondtam egy imát azért, hogy eljuthattam oda, illetve, hogy megcsodálhattam Michelangelo gyönyörű alkotásait. A legfontosabb és legkülönlegesebb római utazás azonban az volt, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök úr kíséretében a Vatikánban járhattam annak kapcsán, hogy Szent István királyt, illetve Gizella királynét ábrázoló szobraimat Magyarország ajándékaként adtuk át II. János Pál pápának. Ihletett pillanatokról beszéltem az előbb, ez is azok közé tartozott…

Az Örök város után beszéljünk egy másik városról: Sopronról. Volt-e a felkérést megelőzően  bármiféle kapcsolata A hűség városával, az itt élő emberekkel?

Igen. A feleségem itt gyerekeskedett, a szülei és a nagyszülei Sopronban éltek. Az Ógabona téren volt a húsüzemük a háborúig. Hála Istennek én még ismerhettem őket, és járhattam náluk és a rokonságnál. Ennek kapcsán a kötődés automatikusan jött. Feleségemmel és gyermekeimmel – festőművész fiammal és pedagógus lányommal – rendszeresen nyaraltunk a városban. Korábban is szerettem Sopront, de ez még közelebb hozta hozzám a város szépségeit, különlegességeit.

Milyen érzések töltik el látva a templomot, a tabernákulumot, a keresztelőmedencét, a gyertyatartókat és az örökmécsest – húsz évvel a felszentelés után?

Már a felkérés is – hogy a jubileumra válasszak egy kiállításnyit a képeim közül a Szent Imre-templom közösségének, az érdeklődőknek és mindazoknak, akik betérnek ide, az Isten házába – nagyon jólesett. Sokat nem kellett gondolkodnom azon, mi legyen az, amit elhozhatok ide. Így esett a választásom a szentföldi zarándoklat rajzaira. Ezek pár perc alatt elkészülő alkotások, és nagyon fontosak az életemben. Visszatérve a kérdésére: nagyon jó érzés volt ma belépni ide az Isten házába: látni a közösséget, akik a templomot szeretik és gazdagítják, s látni Imre atya tevékenységét, azt a lendületet és szeretetet, amivel ő a hívek felé, ők pedig a plébánosuk felé fordulnak.

Módos Anikó

vissza