SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

Házasság hete 2017

A Házasság Hete rendezvény lezárásaként Veres András megyéspüspök úr hálaadó szentmisét mutat be 2017. február 18-án, szombaton 17.00 órakor a Szent György templomban, amelynek keretében lehetőség nyílik a házassági fogadalom megújítására.

 

 

Mi is a házasság hete?
Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.

Az idei Házasság hete rendezvények jelmondata:
„Veled kiteljesedve”

Elhatároztuk, hogy Sopronban is életre hívjuk ezt az eseménysorozatot, útjára indítjuk azzal a szándékkal, hogy minél több házaspár felfrissüljön a programok által, feléleszthessék az „első szerelem tüzét”, és kiálljunk a házasság értéke mellett. Hisszük, hogy a házasság nem megfoszt a kiteljesedéstől és az önmegvalósítástól, hanem a legizgalmasabb terepet biztosítja személyiségünk igazi kincseinek felszínre hozására.

Hazánkban idén tizedik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széleskörű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A Házasság hete idei jelmondata: „Veled kiteljesedve!”, házaspár-arca: Madarász Isti és felesége, Kerekes Monika.

Házasságban élni jó. Egy életre igent mondani bátorság és nagy kaland. A Schönstatt Apostoli mozgalom soproni családegyesülete, a Pro Família Egyesület kéthetes programsorozatot hirdet a Házasság Hete Országos Rendezvény keretében Sopronban.

A rendezvény célja évek óta országszerte az, hogy felhívja a figyelmet a házasság értékére, kiálljon mellette, és a párok számára frissítő, kapcsolatépítő lehetőségeket kínáljon.

Sopronban először most indul útjára a Szerelmi Kalandtúra elnevezésű eseménysor, amibe regisztrálás útján kapcsolódhatnak be a párok. Egy utazólevéllel teljesíthetik a kalandok közül azokat, amik számukra kedvesek és a végén még jutalomsorsoláson is részt vehetnek.

A nyitóprogram február 05-én, vasárnap délután lesz a Szent Orsolya Iskola dísztermében „Tedd könnyűvé énnekem ezt a nehéz hűséget!” címmel.

A plakátokon részletesen lehet majd olvasni mindenről, illetve a www.profamilia.hu honlapon  vagy az Élő kövek könyvesboltban jelentkezhet  és tájékozódhat minden érdeklődő.

Mindenkit szeretettel vár a szervező Schönstatt-családmozgalom!

vissza


  • Hirdetések

    ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP

    ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP

    Szent Imre templom felszentelésének 20. évfordulóját augusztus 19-én 10.00 órakor hálaadó szentmisében ünnepeljük.

  • Közösségi hírek

    ELSŐÁLDOZÁS - BÉRMÁLÁS

    ELSŐÁLDOZÁS - BÉRMÁLÁS

    Húsvét 6. vasárnapján 50 elsőáldozó volt a Gárdonyi Géza Ált. Isk., a Lackner Kristóf Ált. Isk. és a Tóth Antal Iskola hittanosai közül. Dr. Pápai Lajos 2017. június 3-án szolgáltatta ki a bérmálás szentségét fiataljainknak.