SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

Boldoggá avatták Eppinger Mária Alfonza anyát

"Bőven elég, ha átadjuk magunkat Isten akaratának, és ezt az önátadást ajánljuk fel az Úrnak."

Boldog Mária Alfonza anya

 

Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek szeptember 9-én, Strasbourgban ünnepelték rendalapítójuk, Eppinger Erzsébet Mária Alfonza anya boldoggá avatását. Ezen a lélekemelő eseményen Sopronból négyen vettünk részt az egykori anyaház képviseletében.

A vasárnap délutáni ünnepi szentmisét a strasbourgi Notre Dame katedrálisban Giovanni Angelo Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa celebrálta. Szentbeszédében kiemelte Mária Alfonza anya ma is követhető példáját, aki a rászorulók és kiszolgáltatottak felé közvetítette Isten hatalmas szeretetét és irgalmát. Számos püspök és pap mellett a világ számtalan országából összesereglettek nővérek és hívek. A magyar tartományból mintegy 9-en képviselték hazánkat. A Budapesten és Piliscsabán élő nővérek mindig is különös szeretettel imádkoztak a soproni anyaház lelki közösségéért.

Eppinger Erzsébet 1814-ben született a franciaországi Niederbronnban, egy tizenegy gyermekes családban. Szívesen és örömmel szolgálta a szegényeket és a betegeket, akikben Krisztust vélte felfedezni: talán nem is véletlen, hogy az 1849-ben megalapított Isteni Megváltó Leányai Rend Kongregációjának fő feladata a betegápolás lett. Ő maga is többször volt ágyhoz kötve, ilyenkor boldogan vállalt részt Krisztus szenvedéseiből. 1863-ban költöztek Sopronba niederbronni nővérek, akik a betegek gondozásán túl a környék árva gyerekeinek nevelését tűzték ki célul. Az ő lelkiségük meghatározó volt az egész város életében. A megváltós nővérek jelenlétét még ma is érezheti az, aki betér a „szürkék” soproni templomába: beimádkozott falak őrzik ezt a kis ékszerdobozt. A nővérek hite, szeretete és hűsége tartotta életben a közösséget, s hívta létre a soproni Szent Imre Plébánia egyházközségét is.

Imádkozzunk, hogy Boldog Eppinger Mária Alfonza anya példájára minél többen meghallják az Úr hívó szavát, és legyenek, akik a betegápolásban valamint a gyermekek és az ifjúság nevelésében tevékenyen részt vállalnak!

 

Milkovics Veronika

Fotó: Kovács Éva

vissza