SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

URUNK BEMUTATÁSA

1. Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Házasság Hete rendezvénysorozat Sopronban és Fertőszentmiklóson, a Schönstatti Családmozgalom szervezésében, a Házas Hétvége közösséggel együttműködve. A rendezvény célja évek óta az, hogy felhívja a figyelmet a házasság értékére, kiálljon mellette, és a párok számára frissítő, kapcsolatépítő lehetőségeket kínáljon. A legtöbb programba idén is regisztráció útján kapcsolódhatnak be a párok. Regisztrálni a www.profamilia.hu honlapon lehet.

2020. február 6-16-ig számos program várja Sopronban és Fertőszentmiklóson a jegyeseket és házasokat, többek között szentmisék, imaestek, előadások, filmvetítés, táncházak, vezetett beszélgetések és séták, gyertyafényes vacsora, cukrászdai és virágüzleti kedvezmények. A meghívott előadók között találjuk Dr. Csókay András idegsebészt és feleségét, Döbrentey Ildikót és Levente Pétert.

A program szentmisével indul február 6-án, csütörtökön 18.00 órakor a Szent György templomban.

Nálunk, a Szent Imre templomban február 7-én pénteken 19.00-20.00 óráig “Házaspárok zenés elmélkedése családról, házasságról” címmel hálaadó imaest lesz. Erre a programra regisztráció nélkül várjuk a párokat!

A házasság hete záró szentmiséje is a Szent Imre templomban lesz február 16-án, vasárnap a 10.30-kor kezdődő családos szentmisén, melynek keretében házassági fogadalmak megújítására, házaspárok és családok megáldására, valamint a rendezvény sorozathoz kapcsolódó nyeremények kisorsolására is sor kerül.

2. A pénteki zenés imaest miatt a Jézus Szíve Családok szentségimádását egy nappal korábban, csütörtökön a szentmise után tartjuk. A NEK nagykilencedet változatlanul az elsőpénteki szentmiséhez kapcsoljuk.

3. A Kedves Hívek imáiba ajánljuk a jövő hétvégén megrendezésre kerülő jegyeskurzuson résztvevő párokat!

4. Február 8-án (szombat) 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Szeretettel kérjük a közösségeket és a testvéreket, hogy vállaljanak 1-1 óra szentségőrzést. Jelentekzni a sekrestyében lehet.

5. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatban a következőket hirdetjük:

- A szeptember 19-én, a Parlament előtt bemutatott szentmisére és körmenetre a plébánia által indított csoport létszáma betelt. A Családos Szentmise Közösség saját csoportot indít külön csoportvezetővel.

- A szeptember 18-án, pénteken a Papp László Sportarénában tartandó ifjúsági estre, a Forráspontra piros sávos jelentkezési lapot a sekrestyében adunk.

- A sekrestyében 2500 Ft-os áron megvásárolható az “EUCHARISTIA” című, a szentmiséről szóló kártyajáték.

vissza