SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP

1. A Szent Imre templom búcsúját november 5-én (vasárnap) 10.00 órakor kezdődő szentmisében ünnepeljük. A szentmisét Dr. Veres András megyéspüspök úr mutatja be. Szeretettel hívunk mindenkit erre a kiemelkedő közösségi eseményre.  (Ezen a napon a 10.30 órai családos szentmise elmarad.)

2. Kérjük a családokat, hogy süteménnyel járuljanak hozzá az ünnepünkhöz. A süteményeket pénteken 9.00-12.00  között, vasárnap 9.00 órától tudjuk fogadni az aulában.

 

3. November 4-én (szombat) 9.00 órakor ministránspróbát tartunk a templomban.


4. Hálásan köszönjük a hívek adományait missziók javára.


5. Mindenszentek ünnepén (nov. 1., szerda) és Halottak napján (nov. 2., csütörtök) a Jézus Szíve templomban 7.00,  Szent Imre templomban 18.00 órakor lesz szentmise.


6. November 2-án, Halottak napján 9.00 órakor a város papsága az elhunyt soproni lelkipásztorokért mutat be szentmisét a Szent Mihály templomban.


7. November 1-jén elmarad a Taizéi imaóra, november 2-án a bibliaóra.


8. A november 5-én induló vasárnap esti teázásokra ebben az évben még egy szabad hely van. Köszönjük a közösségek és családok jelentkezését.


9. November 1-jén az iroda zárva tart.


~ ~ ~


10. A Szent Mihály temető október 28-30. között, 7.00-19.00 óráig, október 31 - november 2. között,  7.00-20.00 óráig tart nyitva.


11. Vértanú püspökünk, Apor Vilmos boldoggá avatásának 20 évfordulója alkalmából november 9-én (csütörtök) 18.00 órakor püspöki szentmise lesz a győri Kármelita templomban (Aradi vértanúk útja 2.).


12. Ingyenes, ügyeleti jellegű pár- és családterpápiás konzultációk lesznek a Szent Imre plébánián minden kedden 17.00-19.00 óra között a hittanteremben. Telefonos bejelentkezés szükséges a +36-20/8280971 ügyeleti számon.


13. Továbbra is várják mindazok jelentkezését, akik szentségimádási órát tudnak vállalni az Örökimádás Kápolnában akár nappali akár éjszakai órában.

 

 
 
vissza