SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

ÉVKÖZI 24. VASÁRNAP

1. A Jézus Szíve templom takarításban résztvevő testvéreknek köszönjük a segítségét. 


2. Kedden (szeptember 19-én) 19.00 órakor indul felnőttek részére a szentségekre felkészítő hittan a plébánián. 


3. Szerdán (szept. 20.) 17.30 órától Taizéi imaórát tartunk a Jézus Szíve templomban. 


4. Bibliaórát tartunk csütörtök esténként 18.45 órától az I. közösségi teremben. Szeretettel várjuk a Szentírás iránt érdeklődőket.


5. Csütörtök (szept. 21.) 16.00–18.00 óra között élelmiszercsomagot osztunk a plébánián a rászorulóknak. Köszönjük a felajánlásokat.


6. Szombaton (szept. 23.) reggel 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Kérjük a közösségeket, hogy 2-2 fő vállaljon 1-1 óra szentségőrzést. Jelentkezni a sekrestyében lehet.


7. Szeptember 24-én lesz Szentírás vasárnapja. Különös tisztelettel vesszük kézbe a Bibliát, Isten élő szavára figyelünk. Ne csak olvassuk és hallgassuk, hanem váltsuk is tettekre, amire tanít és ösztönöz.


8. Szeptember 26-án (kedd) 15.30 – 17.00 óra között a Gárdonyi és Lackner iskolák hittanosainak gyóntatása lesz a plébánián.


9. Szeptember 29-én (péntek) lesz a Szent Mihály templom búcsúja. Ezen a napon a Szent Imre templomban 18.00 órakor nem lesz szentmise. 


10. A 2018-as évre az irodában lehet miseszándékokat előjegyezni.


~ ~ ~


11. Október 1-jén (vasárnap) 9.30 órakor ünnepi szentmise a Szent Mihály templomban.


12. 2017. október 7-én Katolikus Ifjúsági Találkozó lesz Nagymaroson. Részletek a plakáton olvashatók.


13. A Fatimai jelenések 100. évfordulója alkalmából október 13-án ünnepi szentmisét és 14-én konferenciát tartanak a budapesti Szent István Király Plébániatemplomban.Mindkét rendezvényre szükséges a regisztráció, amelyet az alábbi online felületen tehetnek meg: https://goo.gl/forms/u207PCZ42yJATjpC2

        

 

 

 

 

 
vissza