SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

Úrnapja

1. Pénteken (június 23.) Jézus Szíve főünnepén a Szent Imre templomban 7.30 órakor, a Jézus Szíve templomban 18.00 órakor lesz szentmise. Azt követően a Jézus Szíve Családok szentségimádása lesz.

 

2. Június hónapban a Jézus Szíve templomban szentmisék előtt 10 perccel litániát imádkozunk.

 

3. Június 25-én (vasárnap) a 7.30 órai szentmise a Jézus Szíve templomban elmarad, helyette 10.30 órakor tartunk ünnepi szentmisét és Jézus Szíve körmenetet. Kérjük a testületi tagokat és a segítőket, hogy a szentmise előtt fél órával érkezzenek a sekrestyébe. Ministránspróbát tartunk pénteken 16.30 órakor a Jézus Szíve templomban.

 

4. A rózsafüzér társulat titokcseréje lesz jövő vasárnap (június 25.). Az esti szentmise előtt 17.40-kor litániát imádkozunk. (Júliusi imaszándék: nagyszülőkért)

 

5.Július 1-jén szombaton 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Kérjük a közösségeket és a testvéreket, vállaljanak 1-1 óra szentségőrzést. Jelentkezni a sekrestyében lehet.
 
 
6. Köszönetet mondunk a Templomok éjszakája rendezvény osztrák és magyar szervezőinek a támogatásért és a közösségért végzett munkáért.

 

7.  A bérmálási fényképek elkészültek, a fényképek az irodában átvehetők.

 

8. A nyári napközis hittantábor betelt. Újabb jelentkezéseket már nem tudunk elfogadni. Június 23-ig értesítjük a szülőket minden tudnivalóról.

 

9. A tanév végén jó pihenés és kikapcsolódást kívánunk a diákoknak és a tanároknak!

 

10. Idős férfi testvérünk 1-2 alkalommal segítséget kér háztartási munkában és bevásárlásban a Jereván lakótelepen. 

 

11. Hálásan köszönjük a körmenetek előkészítésében, a takarításban és a díszítésben segítő testvérek munkáját.

 

12. A Szent Imre templomba önkéntes sekrestyés jelentkezését várjuk, aki havonta egy alkalommal vasárnap a 9.00 órai szentmisén tud segíteni.

 

13. Július 2-án tartjuk a  Péter-fillér gyűjtést, amellyel a Szentatya szeretetszolgálatát támogatjuk.

 

14. A Don Bosco Ifjúsági Közösség július 3-6. között Békésszentandráson tartja nyári közösségépítő táborát. Kérjük a hívek imádságát és támogatását.

 

15. Hétfőnként a plébánia irodája zárva tart 2017. augusztus 31-ig.
 


~ ~ ~

 
16. A Bécsi úti Keresztelő Szent János templomban június 24-én (szombat) 18.00 órakor ünnepi szentmisét tartanak.

 

17. A Szent László-Napok keretén belül Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek június 27-én Győrben 10.00 órakor ünnepi szentmisét mutat be, melyre autóbusz indul a Szent György Plébánia szervezésében.

 

18. A Szent László-év alkalmából Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szentmisét mutat be Harkán a Római Katolikus Templomban 2017. június 27-én 17.00 órakor.

 

19. A Magyar Schönstatt Családmozgalom július 1-jén, szombaton Házaspárok útja jubileumi ünnepet tart Óbudaváron. Szeretettel hívnak mindenkit.

 

20. Zarándokutat szerveznek a 28. Medjugorje ifjúsági találkozóra július. 30. és augusztus 6. között. Jelentkezni a plakáton szereplő elérhetőségen lehet.

 

21. Gyalogos zarándoklatot szerveznek  Esztergom - Mátraverebély - Szentkút útvonalon (napi 25 km) 2017. augusztus 14-20. LINK

vissza


  • Hirdetések

    Évközi 16. vasárnap

    Évközi 16. vasárnap

    Szombaton reggel 8.00 órától 12 órás szentségimádás lesz a Szent Imre templom kápolnájában. Kérjük a közösségeket és a testvéreket, vállaljanak 1-1 óra szentségőrzést. Jelentkezni a sekrestyében lehet.

  • Közösségi hírek

    A Gaudium Kórus Tihanyban

    A Gaudium Kórus Tihanyban

    A 2016-os „Templomok éjszakája” egyik szép programja volt a Tihanyi Apátság Kórusának koncertje, amit a másnapi szentmisei szolgálatukkal tettek teljessé.