SZENT IMRE PLÉBÁNIA
 
 

Húsvét 5. vasárnapja

1. Köszönjük a papnevelés céljára összegyűlt adományokat.


2. A Nepomuki Szent János Kápolna búcsúi szentmiséje kedden 18.00 órakor kezdődik. A Szent Imre templomban kedden este nem lesz szentmise. 


3. Szerdán lesz Dr. Veres András püspök atya kinevezésének évfordulója (2016). Imádkozzunk megyés főpásztorunkért!


4. Szent Mónika imaórára hívjuk az édesanyákat és nagymamákat  a Szent Imre templom kápolnájába minden hónap 3. péntekén az esti szentmise után.


5. Az elsőáldozási próbák május 16-án (kedd) és 18-án (csütörtök) 16.00 órakor lesznek. Ezeken a napokon a rózsafüzér a kápolnában lesz. Az első szentgyónásra május 20-án (szombat) kerül sor a templomban (9.00 órától fiúk, 10.00 órától lányok).


6. Húsvét 6. vasárnapján (máj. 21.) 9.00 órakor lesz a Gárdonyi, Lackner és Tóth Antal iskolák hittanosainak (50 fő) az elsőáldozása. Kérjük a szülőket, hogy a gyerekekkel 8.30-ig érkezzenek meg a plébániára. Az elsőáldozók a szentmise után közös reggelin vesznek részt. 
Ezen a napon nem lesz családos szentmise!


7. Május hónapban a Szent Imre templomban az esti szentmisék előtt 17.00-17.30-ig van gyóntatás, a Jézus Szíve templomban pénteken reggel 6.30 órától.


8. A Plébánia Tanácsadó Testület ülése május 19-én pénteken az esti szentmise után lesz. 


9. A Népi diszítők Alkotó Körének (Pedagógusok Soproni Művelődési Háza) kiállítása május 18-ig látogatható iroda időben.

 

 

       

 

vissza


  • Hirdetések

    ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP

    ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP

    Szent Imre templom felszentelésének 20. évfordulóját augusztus 19-én 10.00 órakor hálaadó szentmisében ünnepeljük.

  • Közösségi hírek

    ELSŐÁLDOZÁS - BÉRMÁLÁS

    ELSŐÁLDOZÁS - BÉRMÁLÁS

    Húsvét 6. vasárnapján 50 elsőáldozó volt a Gárdonyi Géza Ált. Isk., a Lackner Kristóf Ált. Isk. és a Tóth Antal Iskola hittanosai közül. Dr. Pápai Lajos 2017. június 3-án szolgáltatta ki a bérmálás szentségét fiataljainknak.